Törpék és óriások - Elbeszélések

,,Azt álmodta, hogy sötét éjjel egy meredek szélén kellett végig mennie, a kedveséhez, aki messze, messze, reszketve várta. De nem tartott tőle, hogy az örvénybe zuhan. Biztos léptekkel ment előre s csak egyre gondolt: a gyönyörre, melynek a reménysége is felforralta a vérét. Egyszerre elveszett előle az út. A hegyfal járhatatlanná vált; köröskörül szakadék tátongott. Visszafordulni nem jutott eszébe. Míg tanakodott, mitévő legyen: nevetést hall a háta mögött. Egy fekete köpönyeges alak tüszkölő fekete paripát vezetett feléje. ,,Nekem olyan lovacskám van - dúdolta a sötét alak - átugrik az minden árkon!" Csak ekkor látta, hogy a sötét alak: a csontváz; megismerte kaszájáról és pörge kalapjáról. De a kedveséhez akart menni; nem habozott tehát, hanem fölkapott a lóra. A fekete paripa egy szökelléssel túl volt a szakadékon, de ledobta lovasát s eltűnt a pokolba. Aztán föl kellett másznia egy toronyba; majd háztetőkön sétált végig, végre megpillantotta kedvesét egy palota ablakában. Nem juthatott hozzá másképpen: kötélen ereszkedett le az ablakig. Ott már csak fél karral kapaszkodhatott a kötélbe; a jobb karjával kedvesét lopta ki az ablakból. Most már óvatosan ereszkedett lejjebb a kötélen; olyan szorosan karolta magához drága terhét, hogy teste szinte felitta magába azt a másik testet. Aztán felébredt."

(Több szerelmet!)