A nyitott zárt ország. Kulturális és tudományos érintkezések az 1970-es és 1980-as években Magyarország és a Nyugat között

Magyarország - a szovjet blokk nyitott zárt országa - a kötetben vizsgált időszakban, vagyis a Helsinki Záróokmány aláírása és a rendszerváltás között nemcsak intézményei, hanem művészei, tudományos kutatói és állampolgárai révén is részese volt a szovjet blokk és a nyugati világ közötti személyi és információáramlás mind gazdagabb rendszerének. A Churchill fultoni beszéde nyomán elhíresült vasfüggöny metaforája helyett a történetírás ma már a nejlonföggöny vagy a félig áteresztő hártya képével igyekszik leírni ezt a bonyolult kapcsolatrendszert, e sok tekintetben zárt társadalmak intenzívebbé váló, de az állampártok által továbbra is felügyelt, cenzúrázott részvételét a globális áramlásokban. A kötet tanulmányai amellett érvelnek, hogy a nyitás és a rendszerek közti párbeszéd és vita gyökerei az 1950-es évek közepén kezdődő desztalinizációig nyúlnak vissza, az 1970-es és 1980-as évekre pedig már olyan szintet értek el, amelyben az irányított és felügyelt mozgások mellett mind nagyobb tér nyílt a spontán törekvéseknek. A tanulmányok többsége azt hangsúlyozza, hogy az utazás, tájékozódás és kapcsolatépítés szempontjából kiváltságos helyzetben lévő tudományos elitek - legyenek azok történészek, szociológusok vagy közgazdászok - nemegyszer sajátos módon egyszerre kapunyitóként és kapuőrként éltek is a lehetőséggel, horizontjuk tágítása mellett képesek voltak nemzetközi hálózatokhoz kapcsolódni. Számos hatás érte azokat a tömegeket is, akik jóval szűkebb utazási, tájékozódási lehetőségekkel rendelkeztek. Mindez nemcsak a tájékoztatási politika - 1960-as évektől tetten érthető - formálódásán mérhető le, hanem a nyugati kulturális hatások növekvő mennyiségén és változó minőségén, amelynek alapján a korszak Magyarországán - természetesen megszorításokkal, de - nem indokolatlan kulturális amerikanizációról beszélni.