Neki növekednie kell... - Fabiny Tamással beszélget Szőnyi Szilárd

Éreztem, hogy szavaim üresen koppannak, és csak azt vártam, hogy beszédem végére érjek, és kimondhassam az áment. A hívek között ült az áldott jó Piroska néni, és már csak miatta is szégyelltem magam. Ő ugyanis rendkívül figyelmes igehallgató volt, s az istentiszteletek után rendszeresen elmondta, mi tetszett neki a beszédben; azon aggodalmaskodtam, mekkorát fog most csalódni. Amikor viszont a záróének után a templomkapuban találkoztunk, megszorította a kezem, megsimogatta az arcom, és azt mondta: „Tamáska, tudom, hogy néha nagyon nehéz." Csodálatos élmény volt, hogy amit én kudarcként éltem meg, azt az ő mély lelkisége biztatássá formálta. Nem alakoskodott, hogy milyen szépen beszéltem, hanem a maga finomságával jelezte: ez most nem sikerült, de egyúttal kifejezésre juttatta imádságos hátteret biztosító szeretetét is.