A Szíj Rezső-Kovács Rózsa gyűjtemény - (Mosonmagyaróvár)
magánkiadás | 1988 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 49 oldal

"1987. szeptember 27-én nyitottuk meg újra a mintegy 52 képpel 120-ra gyarapított gyűjteményt Mosonmagyaróvárott.
Csizmadia Károly üdvözölte a megjelenteket, utána Losonci Miklós méltatta a képtár jelentőségét, majd utána én következtem:
Az első, amit előre kell bocsátanom a következő:
Ha elődeink, őseinktől kezdve azt tartották volna, hogy amíg nyakunkon a tatár, a török, a német, a Habsburg - nem folytatom. ..- vagy olyan a kormányzat, s a kormány amilyen, s hogyha nem kedvük szerint alakulnak a viszonyok, addig nem alkotnak és nem tesznek semmit a hazáért, nem végzik jól a munkájukat, ma már nem volna Magyarország, nem volna 15 millió magyar a világon, nem volna befolyásunk a nemzetközi tudományos és művészeti, sőt nem egy tekintetben még politikai és gazdasági életre sem. Elődeink vetettek ősszel, tavasszal, noha sohasem voltak bizonyosak afelől, ők aratják-e le a termést, szedik le a gyümölcsöt, szüretelik a szőlőt, vagy az ellenség tapodja-e le, éli föl, pusztítja el, vagy a jég veri el, az izzó nap szikkasztja-e ki, fagy hervasztja le, árvíz mossa el. Ha nem így gondolkodtak és cselekedtek volna, akkor nem épültek volna iskolák, nem épültek volna templomok, múzeumok, ispotályok, kórházak, egyetemek. . . Gyermekeket sem hoztak volna a világra, de akkor nem is volna magyarság és Magyarország itt, ebben a hazában immár 1100 év óta."
A termék megvásárlásával
114 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
Állapot: | Jó |
---|---|
Méret: | 17 x 24 cm |
Kiadó | magánkiadás |
Kiadás éve | 1988 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 49 |
Borító | PUHATÁBLÁS |
Illusztráció | FEKETE-FEHÉR REPRODUKCIÓKKAL ILL |
ISBN | 963001193x |
Árukód | 6133261 / 5132853 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
114 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes