Szekeres Imre Gyula

Nyolc év rabmunka a Szovjetunió vorkutai lágereiben 1945-1953

püski kiadó kft.  | 2003  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  198 oldal

"Az olvasóhoz - Írta : Szekeres Imre Gyula ny. gépi hurkoló művezető.

Megköszönöm mindazoknak, akik e könyv kiadásához önzetlen segítséget nyújtottak, hogy még a honfoglalás 1100. jubileumi évében az olvasóhoz kerülhessen. Hiába volt már 1989 január végén befejezve a kézirat, ha biztatás hiányában az íróasztalfiókban hevert 1996 januárig. Amikor Hábel György barátom elolvasta a kéziratomat, azzal biztatott, hogy ezt nyilvánosságra kell hozni, amiben megpróbál segíteni. Segített is, többet mint gondoltam. Köszönöm fáradozását bár ne lenne hiába, térüljön meg azáltal, hogy minél többen elolvassák a (remélem) nem unalmas, valóban megtörtént életrajzot. Meg kell említenem Katona Lajost a hódmezővásárhelyi Emlékbizottság elnökét, Herczeg Mihály ny. tanárt, levéltárost és Tárkány Sz. Imrét, a Volt Hadifoglyok és Leventék Baráti Körnek szervező titkárát. Mind a hármuknak köszönet, hogy annak idején bátorításukra megírtam 40 nap alatt a visszaemlékezésemet. Amikor hozzáfogtam, úgy gondoltam, talán a végét meg sem érem. Írásom jóval meghaladta terjedelmében az általuk kért szöveget. Nagy segítséget nyújtott feleségem, Klárika, aki biztosította részemre, hogy éjjel is, de nappal is, amikor írtam, zavartalan volt környezetem. Szerencsémre szolgált, hogy tél volt, így a kerti munkák szüneteltek. A legfontosabb mégis az a lehetőség volt, hogy le lehetett írni nyíltan, valósághűen azt a velem-velünk történteket amiről addig nem volt tanácsos beszélni sem. Amikor a lágerből elengedtek rabtartóink ezt mondták: ha nem akarunk visszakerülni oda ahonnan eljöttünk akkor tekintsük az egészet meg nem történtnek és igyekezzünk felejteni mindent. Nem volt véletlen az sem, hogy amikor 1969-ben megkaptam a rehabilitálásomról szóló szovjet dokumentumot, ennek eredményeként 15 év után itthon "volt hadifogolynak" minősítettek át. Addig ugyanis priuszos voltam, amit bizony többször éreztettek is velem munkahelyemen. Nagy különbség volt jogilag a hadifoglyok és az elítélt rabmunkások között. A hadifoglyok ugyan a nemzetközi jog védelme alatt álltak és reményük volt a hazatérésre, de a táboraik zsúfoltsága, a gyenge élelmezés, a járványok miatt tömegesen pusztultak el. Velünk rabokkal "gondosabban" bántak, mert a munkaerőnkre hosszabb távon volt szükségük. A szabadulásra azonban csak a hosszú büntetési idő leteltével látszott lehetőség és akkor is csak a Szovjetunióban történő letelepedésre. Csak Sztálin halála és a nemzetközi politikai nyomás tette lehetővé a külföldi állampolgárok hazatérését. A szovjet rabok eleven halottaknak tekintették magukat, mert számukra a teljes értékű szabadulásuknak semmilyen reménye nem volt. Visszaemlékezéseimben azt is leírtam, hogy a hódmezővásárhelyi kötöttárugyár szakmunkásai (hadiüzem alkalmazottai) 1944 őszén a kiürítés során hogyan kerültek a Dunántúlra. Szakmunkásai közül a fiatalabbaknak (segédeknek) be kellett vonulni katonai kiképzésre. Közülük négyen egy helyre kerültünk így barátokká is váltunk és fogadkoztunk, hogy nem hagyjuk el egymást, egyszerre megyünk haza. A kiképzésünk csak másfél hónapig tartott, három hónap helyett a front közeledte miatt. Még márciusban és áprilisban is együtt voltunk, amikor két hét választott el a háború végétől. Négyünk közül csak én maradtam életben. Kötelességemnek tartom, hogy az elhunytaknak emléket állítsak, mert becsületüket ők már nem tudják megvédeni. Őket már nem rehabilitálják. Benkő György és Buzi Mihály Ausztriában német golyótól halt meg, Bodré Istvánnal 1945-ben hazakerültünk, vesztünkre, mert három hónap múlva a KGB elhurcolt bennünket hamis hazug ígéretekkel. Én szabadulásomig végig Vorkután raboskodtam, de Bodré István sohasem térhetett haza szülőföldjére, mert fönt északon egy pecsorai lágerben agy- és mellhártyagyulladásban 1947. februárban meghalt. Ezt egy magyar rab felcsertől, Stefán Istvántól tudtam meg, aki akkor vele volt. Szerintem mindhárman hősi halottak. Nevük emléktáblán is meg van örökítve Hódmezővásárhelyen és Ausztriában a Lajta melletti Bruckban a temetőben, díszsírhelyen. A kettős kopjafát Hegyi Flórián (volt levente) faragta. Emlékük legyen áldott."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 140 Ft

A termék megvásárlásával

114 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó püski kiadó kft.
Kiadás éve2003
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:198
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly240 gr
Árukód2040726 / 1075530

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 140 Ft

A termék megvásárlásával

114 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Budapest StreetBudapest Street