Sírni csak a győztesnek szabad!
magvető könyvkiadó | 1981 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 235 oldal
Bevezetőben szól a gyermekkori meleg otthonról, a szeretetről, majd megkísérli rekonstruálni, hogyan is jutott el az életét meghatározó vezérgondolathoz: olimpiát kell nyernie. A Hogyan lettem pillangókisasszony című részben összefoglalja sportolói pályafutását. A könyv legszomorúbb, s mégis legfelemelőbb része közé tartozik, amikor beszámol arról, hogy az üldöztetés éveiben, amikor minden álma összeomlani látszott, milyem akaraterővel úszott, tornázott és sohasem adta fel a reményt. Kedves egyszerűséggel számol be sikereiről, s arról, hogy minden eredmény mögött mekkora erőfeszítés, munka áll. Egy fejezet számol be a Szőnyi uti uszodában edzőként eltöltött évek eseményeiről, majd lányának, Gyarmati Andreának úszópályafutását ismerteti. Hosszan és meggyőzően magyarázza az okokat és körülményeket, melyek eredményeképpen Andrea csak egy ezüst- és egy bronzérmet nyert Münchenben. Az utolsó fejezet Kórházak azt a győztes csatát ecseteli, amelyek az orvosok folytattak egyik szemének megmentéséért.
Az érdekes életutat jó tollal, humorral és öniróniával felelevenítő könyv nemcsak a sportot kedvelő olvasóknak, elsősorban fiataloknak ajánlható.
A termék megvásárlásával
123 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 11 x 19 cm |
| Kiadó | magvető könyvkiadó |
| Kiadás éve | 1981 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 235 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| Sorozat | Tények És Tanúk |
| ISBN | 9632716604 |
| Árukód | 6356186 / 5355358 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
123 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes



















