Karácsony Kolozsvárt
lazi könyvkiadó kft. | 2016 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA | 177 oldal
Mindemellett önéletrajzi ihletésű alkotás is, akárcsak a többi, amit a Mester előtte és utána írt. Főszereplője, Szűcs Barnabás természetesen Szabó Dezső maga, a történet pedig az ő megélt életének eseményeiből, emlékeiből szövődött. Mint a nagy magányosok mind, Szabó Dezső is rettegett a karácsonytól: olyan félve figyelte közeledtét és várta elvonulását, ahogyan a viharra tekint az országúti vándor. A karácsony a keresztény emberek nagy tükre, amely kétségbevonhatatlanul mutat rá, kihez tartozol: vannak-e tieid vagy nincsenek, magányos vagy-e, netán hiányzol valahol valakinek. Hogy a szentestén hol vagy és kivel, az mindent elárul rólad. A Csalán utcai albérlet lakója a valódi is és a regénybeli is végtelenül magányos ember volt, és éppen ezért mert csak a nagyon magányosak képesek erre kozmikusan tág és mindenkire kiterjedő részvétet érzett a többi szenvedő iránt.
Szűcs Barnabás egy árva kislány megmentésén fáradozik. Hogy ebbéli igyekezetét a sok-sok viszontagság után siker koronázza-e, az a történet végi karácsonyesten derül ki, mikor is a főhős a jelképpé nemesült karácsonyfa díszítését szemlélve kijelenti: Fel kell díszíteni minden ágat, legyen igazi karácsony.
A termék megvásárlásával
228 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | lazi könyvkiadó kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2016 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 177 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA |
| Súly | 246 gr |
| ISBN | 9789632673165 |
| Árukód | 2691410 / 1161620 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
228 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
























