Az elsodort falu

"1919. május 23-án jelent meg "Az elsodort falu" első kiadása. És most, hogy a kritikai kiadás elé előszót kell írnom, látom: hogy e huszonöt év alatt hány század és hány Szabó Dezső múlt el. Nem a mai idő az, amikor okos dolog volna részletezni az utolsó mondat tartalmát. És teljesen felesleges érzelmeskednünk a múlttá tűnt dolgok és lelkek fölött. Az élet a maga tovarohanásában minden halálokon át mindig új életet terem. És ha mostani életünket teljes gazdaságában éljük, nem jut eszünkbe a halovány holdvilágnál berothadt sírok fölött elégiákat nyöszörögni. Ezért van most az a sajátos érzésem: mintha én most egy idegen nemzet írójának tőlem idegen regényéhez írnék előszót. Mit akart ez a szerző ezzel a regényével elérni? Ezt mondja meg maga a regény. Ha az olvasó úgy érzi, hogy erre a kérdésre nem kapott feleletet, úgy két eshetőség valamelyike áll fenn. Vagy a regény csapnivaló, vagy az olvasó. Annyit meg kell vallanom, mint a dologtól teljesen távol álló érdektelen szemlélő; hogy az elmúlt huszonöt év folyamán a mai napig a regény - különben szokatlanul népes - olvasótáborán igazán nem látszott meg, hogy a szerző valamit elért volna. így hát a csapnivalóság ténye aligha fenn nem forog. De hogy ez a forgás kinek, vagy minek a kárára történik: nem én dönthetem el. Annyi bizonyos: ha a regény a hibás, a szerzője alaposan megbűnhődött érte. Születésünk percétől kezdve az élet és a halál kötélhúzást játszik velünk. Testünk-lelkünk minden akarata az élet vagy a halál rándítása ebben a játékban. Vajon ez a regény melyiknek nekihúzódzkodása volt? Sokan vad gyűlölettel szidták ezt a regényt, hóhért és máglyát követeltek az elintézésére. Sokan kilobogó rajongással hirdették az idő teljességében elérkezett evángéliumnak. Használt valamit az az erőmennyiség, amit az a sok gyűlölet jelentett? Használt valamit az a sok hangos szó és erős mozgású gesztus, melyeket az a sok rajongás kihadonásztatott a nekigurítottakból? Ez a regény nem egy percnek, nem annak az időnek az esetlegesen felbukkant akarata volt, mely alatt készült. A gyermekkor első éveitől kezdve az alkotásig: minden, amit beérzékeltem a köröttem történő világból egy végtelen szánalomba, egy kétségbeesett erejű felszabadító akaratba gyűlt. Ez a szánalom, ez az akarat: ez a regény. Ma már futok a szánalomtól és elbújom az akarattól. De ha felhangzik az ajtó előtt álló Bíró vallató kérdése, ma is csak ezt felelhetem: tévedhettem, de jót akartam. Mikor most újra útjára bocsátom ezt a fájától messze gurult almát, amelynek apaságát már csak valami vad képtelenség érzésével tudom vállalni, sajátos érzés szédít, melyet magam előtt sem tudok elemeire világosítani. Olyan furcsa volt minden az életemben. Az: hogy írtam, hogy akartam, hogy szerettem. Talán nem is éltem. Talán csak álmodtam magamat. - Rákóczi-tér, 1944. februárius 12-én." - (Szabó Dezső)