Fogság

Spiró György nagy fába vágta a fejszét, talán a legnagyobba. A dráma-, regény-, novella- és versíró szerző tizenkét éven át érlelte most megjelent regényét, mely végül közel nyolcszáz oldalasra sikeredett, miközben saját bevallása szerint sok mindent kihagyott belőle, ami még foglalkoztatta a témában. A téma a kétezer éves kereszténység, amely a nyugati civilizációt alapvetően meghatározza. Hőse az Uri nevű egyszerű, rövidlátó kisfiú, aki Krisztus megfeszítésének századában született. A kalandregénynek is beillő fejlődéstörténet az ő útján vezet végig: a római diaszpórában felcseperedett fiú különös módon tagja lesz a delegációnak, amely Pészahkor Jeruzsálembe viszi az adót, és ez a gyenge fizikumú kölyök Jeruzsálemen, Júdeán és Alexandrián keresztül vándorol, hogy aztán évek múlva visszajusson Rómába. Valahogy mindig többnek hiszik, így olyan kiváltságos helyzetekbe kerül, hogy együtt vacsorázik Pilátussal, a császárnak tolmácsol, de gyakran a legsanyarúbb számkivetettség a sorsa. Rengeteg kalandon keresztül okosodik és érik Uri, miközben az író kihasználja a lehetőséget, hogy véleményt mondjon a kis- és nagypolitikáról, a császárváltogató korról, amelyben semmi bizonyos nincs, csak az állandó változás és bizonytalanság, s amely a kifinomult olvasóban bizonyosan sok szempontból kísértetiesen rímel korunkra. Miközben vaskos olvasmány a Fogság, mindvégig lehengerlő humorral és bölcsességgel megírt, változékony, kalandokkal teli, gördülékeny olvasmány, amely nagyra vállalkozott, ahogy a nagy regények többsége. Hogy sikerült-e Spirónak átfogót, egyetemest alkotnia, majd eldöntik a vállalkozó szellemű olvasók.