Anyám könyve - Amit nem lehetett megírni

Míg édesanyám odajárt, egy egészen alacsonyan szálló repülőből géppuskatámadást kapott a vonatunk. Nem tudom, milyen felségjelű gép, de tüzelt rendesen. Mi tudtuk, hogy a legjobb óvóhely a vonat alatt van. Oda bújtunk tehát, a nagy báránybőrbéléses kabátot terítettük le, azon tanyáztunk, elsősorban Kati meg én. Fero is talán, de ő néha - azt hiszem - kimerészkedett.
Egy káosz az országút!
Keskenyebb is a maiaknál, kátyúsabb is, de az semmi. A rettentő összevisszaság és erőszakosság a félelmetes. Ellenkező irányban mennek, mennének a járművek, szekerek, autók, motorosok, kerékpárt toló emberek, katonák, menekülő civilek, egyik a front felé, másik onnan el Egy-egy tengelyetört szekér vagy defektes autó tovább nehezít mindent. Kiabálás, káromkodás, jajongás.
Csoda, hogy édesanyánknak sikerült egy autót találnia, ami Miskolc felé igyekezett és felvette.
Szép volt édesanyám, szerintem azért vették fel.
Katonatisztek voltak az autóban, Lillafüredre akartak eljutni, a frontról jöttek ellátmányért, vagyis pénzért. S azért volt nagy szerencse, hogy ők jöttek és vitték Miskolc felé, mert Miskolcról Lillafüredre mennek, ott felveszik a pénzt, s mennek vissza a frontra, tehát vissza is viszik, illetve...