Hogy kezdődött?

Az írónő Tiszaföldvári naplójának előzménytörténete ez a könyv. A 2. világháború kitörése sok gyermeket tett korán felnőtté. De ezek a felnőtt gyerekek is játszottak, legfeljebb háborús játékokat. Döbbenetes, sőt groteszk, ahogy egymással vetélkedtek, ki legyen a hősi halott. Csak felnőttként jöttem rá a dolog abszurditására. Persze, legyünk őszinték! A katonák is lelkesen énekelve indultak a halálba! Egy azonban biztos, a háború, a nélkülözés, az apátlanság, a folyton szaporodó gondok, hamar megtanították a gyerekeket értékelni. Megkülönböztetni a jót a rossztól, elválasztani egymástól a fontosat és a nem fontosat, értékelni a küzdést, és elítélni a lemondást, a feladást. Felismerni azt a tényt, hogy semmi sincs hiába, még a rossz tapasztalatok is hasznunkra válhatnak, egyszer, valamikor! Megtanultam, hogy hálás legyek azért, amit kaptam, az én esetemben szerető szülőket, jó testvért, nagyszerű férjet, gyerekeket és unokákat, valamint barátokat, akikre mindig számíthattam és számíthatok ma is. S hálás vagyok még valamiért, ami talán nem mindenkinek érthető, hálás vagyok azért, hogy az életem soha egyetlen percig sem volt unalmas!