Tested ízes húsú barack

Képzeljünk el egy húsz év körüli ifjút a Világ Tetején (Tibetben), napközben dalai lámaként, istenkirályi trónján ezerszobás palotájában (Potala), éjjel pedig az ivók, fogadók, bordélyok törzsvendégeként, aki saját költeményeit énekli az éjszaka lányainak. Az ifjú népszerű, istenként tisztelt uralkodó, s ugyancsak népszerű szerető, ünnepelt költő. És nemcsak az éjszaka közönsége ünnepli, de ismeri a lhászai piacok dolgos népe is. Ha főpapi és uralkodói teendői engedik, napközben is álruhát ölt, s a felhőtlen életű, korhely költő szerepében megjelenik az utcákon, a piacokon. Az emberek úgy érzik, az ő nyelvükön, az ő életükről szólnak a versei. Hamarosan országszerte ismerik és éneklik dalait, Lhászában, a fővárosban pedig együtt mulatnak a költővel. A szerelmi élményeiről olykor nyersen, profán őszinteséggel valló ifjúról nem is sejtik, hogy ő maga a dalai láma. Sorrendben a hatodik, Tibetben minden földi és égi hatalom egyszemélyes birtokosa, valójában isten, Avalókitésvarának, a könyörületesség bodhiszattvájának földi megtestesülése.