Széttöretett... 70 éve
isis kisszövetkezet eötvös kiadója | 1990 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 87 oldal
Hosszú ideig igen csekély lélekszámú, jobbára a honfoglaláskor már itt élő keverék-, jellegében leginkább szláv népeket találunk mai területén. A honfoglaló magyarság úgy ezeket, mind az idegenből később bemenekülő, vagy betelepedő népeket - ha nem támadóan és fegyverrel jöttek - elfogadta, sőt letelepítette és egyenjogúként kezelte.
Erdély lakossága már másként alakult. Itt a kis lélekszámú, szórványokban élő szláv népcsoportok mellett jelentős létszámmal éltek székelyek is, amiből következően a honfoglaláskori országnak, azon belül Erdélynek székely-magyar ős-lakossága volt.
Másként mondják ezt - ma és közel 200 év óta - a románok. "Szerintük, Erdélyt a magyarok bejövetelekor románok lakták, akik Traján római katonáinak és telepeseinek leszármazói, kik a rövid római uralom után visszamaradtak Erdélyben. Ezer éven át bujkálva túlélték az összes vándor népeket, akik mind nyomtalanul eltűntek Erdély földjéről, csak ők maradtak meg s a magyar hódítás után, a XII. és XIII. században előjöttek onnan, ahol voltak, mint dákoromán faj.
A termék megvásárlásával
90 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 14 x 20 cm |
| Kiadó | isis kisszövetkezet eötvös kiadója |
| Kiadás éve | 1990 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 87 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| ISBN | 9637820264 |
| Árukód | 6326842 / 5326014 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
90 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes



























