Sándor Erzsi

Meddig jössz

park könyvkiadó  | 2019  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  244 oldal

A vidéki színház fiatal színésznője, Lili beleszeret a híres-nevezetes fővárosi rendezőbe. A helyzet reménytelen: a férfi nős, a válás fel se merül. Lili próbál, igyekszik megfelelni a színházban és a titkos viszonyban, várja a kedvező pillanatot, de csak üresjáratok vannak a színpadon, a színészházban, jószerivel mindenütt. Közben figyel, s hogy az üresjáratokat kitöltse, éles szemmel nézi, mi történik körülötte. Figyelő tekintete és belső monológjai, csípősen vicces párbeszédei nyomán megelevenednek a színház szereplői.

Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és
Kecskeméten. Tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztő-riportere és újságíró.
Néhány éve a Magyar Színház sajtósa. Szegény anyám, ha látnám című könyve 2013-ban, a nagy sikerű Anyavalya pedig 2016-ban jelent meg.


"- Tudnod kell, hogy a mi házasságunk működik - mondta Miklós az első közös délutánunkon a kölcsönkapott lakás ágyában, mert úgy érezte, legalább az egyik oldalon tiszta helyzetet kell teremtenie.
- És ha a mosógéped működne úgy, mint a házasságod? - érdeklődtem. - Micsinálnál vele? Kidobnád, vagy még szerelgetnéd egy kicsit?
- A mosógépem? - kérdezte döbbenten. - Te nem vagy normális. Igen, azt hiszem, kidobnám.
Megnyugodtam. Egy csapágyas, a lépcső alá betolt és lomtalanításra váró házassággal valahogy képes leszek együtt élni. Egy ideig mindenképpen."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 2 990 Ft Online ár: 2 841 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Akciós ár: 1 794 Ft

Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó park könyvkiadó
Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:244
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly292 gr
ISBN9789633554258
Árukód2725874 / 1183675

Vásárlói értékelések, vélemények

(2 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 2 990 Ft Online ár: 2 841 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Akciós ár: 1 794 Ft

Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat