Sallay Gergely Pál

Seregszemle fémben, zománcban - A m. kir. Honvédség és a Leventemozgalom jelvényei 1938-1945

monarchia  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  268 oldal

A fegyveres erők tagjai minden korban örömest hordták a kitüntető és megkülönböztető jelvényeket, hiszen azok felkeltették a külvilág érdeklődését, s kifejezésre juttatták viselőjük rátermettségét és a mögötte álló komoly intézményi hátteret. A jelvény tehát tárgyi mivoltán túlmutatva, eszmeisége által társaival egybeköti, érdemeiről számot adva öntudatossá teszi a katonát. A Seregszemle fémben, zománcban című kötet a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint több más magán- és közgyűjtemény anyagán keresztül mutatja be az 19381945 közötti időszak magyar katonai és katonai vonatkozású jelvényeit.
A központban a tárgyak állnak, azonban külön hangsúlyt kapnak a jelvények rendszeresítésére, gyártására és adományozására vonatkozó információk, megjelennek a jelvényekhez tartozó nyomtatványok és a viselés korabeli képi forrásai is. Ahol lehet, bemutatásra kerülnek a jelvényekhez bármilyen formában köthető emléktárgyak is. Így a könyv a maga teljességében tárja a témát az Olvasó elé. A jelvények szimbólumértékére (miszerint számos csapatnem és alakulat megkülönböztető jelvényét reprezentációs célokra is használta) nyújtanak példát a kötetben megjelenő emléktárgyak, nyomtatványok.
A második világháború magyar katonai jelvényeit ismertető tudományos jellegű összefoglaló mű mindeddig nem jelent meg. A kiadvány ezt a hiányt pótolja: az eddigi ismeretek összegzésével és az újabb kutatási eredmények közlésével rendszerbe foglalja a Magyar Királyi Honvédség és katonai előképzést végző leventemozgalom 19381945 közötti jelvényeit. A könyvet a magyar hadtörténelem és a magyar katonai szimbólumok iránt érdeklődők ugyanúgy haszonnal forgathatják, mint ahogy segítséget jelenthet a második világháborús katonai emlékek egyre népesebb gyűjtői táborának.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
8 455 Ft

A termék megvásárlásával

845 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó monarchia
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:268
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly1660 gr
ISBN9789630681476
Árukód2580927 / 1140615

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
8 455 Ft

A termék megvásárlásával

845 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára