A harangok csodája

Részlet a könyvből:
Szálfatermetű, magas férfi szállt le a nyugat felől érkező expressz utolsó kocsijáról. Kezében nehéz, elhasznált bőröndöt tartott. Ahogy körülnézett, látszott rajta, hogy nem ismerős a környéken. Végighaladt a hosszú állomáson a vonat eleje felé. Több fekvőhelyes és három hálókocsit hagyott maga mögött, míg elérte a két poggyászkocsit, ahol éppen a bőröndöket rakták ki néhány postazsák kíséretében. Alig lépett oda, amikor egy hosszúkás ládát emeltek ki és toltak rá az ott várakozó kézikocsira.
Augusztus végi késő délután volt. A magas férfi letette csomagját és türelmetlenül nézett körül. Az állomásépület tetején elolvasta a városka nevét: Wilkes-Barre, Pennsylvánia. A hosszú láda nyilvánvalóan koporsót rejtett belsejében.
- Mr. William Dunniganhez van szerencsém?
A szavak buta és kifejezéstelen arcú, de izmos termetű fickó szájából hangzottak el, aki éppen akkor ért oda a magas idegenhez.
- Dunnigan vagyok. Ön a coaltowni vállalkozó?
- Igen uram. Megkaptam Los Angeles-i táviratát. - Bizonyítékul sárga borítékot húzott elő zsebéből.
- Rendben van. Itt a koporsó és a szükséges iratok. Az az ön halottaskocsija? Jó. Lásson dologhoz és legyen gondja rá, hogy minden a leggyorsabban haladjon. Holnap éjszaka már vissza szándékozom utazni.