A katolikus egyház 1956-ban

Könyvünkben szinte kizárólag az egyházpolitika alakulásáról, főpásztorok megnyilatkozásairól, a papság tevékenységéről, sorsáról van szó, hiszen az egyház többi tagjának részvétele és sorsa, a szabadságharcosok vallási hovatartozása csak számarányaiban ismert. Úgy igyekszünk bemutatni a forradalom és szabadságharc katolikus egyházi vonatkozásait, ahogyan a téma feldolgozottsága ezt lehetővé teszi. A tudományos történeti kutatásnak még nagyon nagy feladatai vannak e téren. Ezért tudományos igényű tanulmányt jórészt az "oral history" módszerével készült részeket korabeli iratokat, sőt idehaza eddig ismeretlen anyagokat és visszaemlékezéseket egyaránt talál könyvünkben az olvasó, aki nyilván maga fogja levonni saját tanulságait.

A kötet lapjain szembesülhetünk azzal, hogv a katolikus papság legnagyobb része "jól vizsgázütt" 1956-ban. A hívókkel együtt félreérthetetlenül álltak a nemzet és a szabadság oldalán, ugyanakkor igyekeztek megakadályozni minden önbíráskodást, és még a bukott hatalom embereinek is védeni a jogait. Lelkipásztorként viselkedtek.

A megtorlás idején igen nagy számban meghurcolt papok főleg azért szenvedtek a kommunista erőszakszervektől, mert azok rettegésben akarták tartani őket illetve ügynöki beszervezésükkel próbálkoztak. A katolikus egyház megfélemlítése és rendőri megfigyelése belső megtörese nemcsak az 1956 utani években, hanem 1989-ig folytatódott.