Pünkösti Árpád

Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa

európa könyvkiadó  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  501 oldal

Libri Antikvárium
Uralkodása idején Rákosi Mátyás nemcsak a magyar nép bölcs vezére, hanem Sztálin legjobb, legodaadóbb magyar tanítványa is volt. Stréber. Ezt az egyetlen szavas jellemzést hajdani tanára, a költő Babits Mihály írta róla,aki 1906-ban latinra tanította. Pedig RM törtetése, mindenáron való érvényesülni akarása évek múltán derült ki igazán: hatalmának tombolásakor vált súlyosbító körülménnyé, amikor nemhogy az országot, a saját villáját is börtönné változtatta. A köztársaság elnökét, majd a politikai rendőrség hírhedt vezetőjét, Péter Gábort is ott fogatta le, sőt fél éjszakán át atombiztos óvóhelyén őríztette. Magyarországon soha nem büntettek, állítottak bíróság elé és tartottak börtönben, internálótáborban annyi embert, mint a Rákosi-kor csúcséveiben: 1949 és 1953 között. Nem csupán a disznóvágás volt bűn, hanem a munkahelyváltás, de a viccelődés is. Egy-egy vicc tarifája hat vagy húsz hónap börtönbüntetés is lehetett, attól függően, hogy egy megtévesztett munkás vagy egy osztályidegen értelmiségi vagy a két segédjét kizsákmányoló szabómester- adta-e elő. Rosenfeld József bácsaki terménykereskedő tehetséges negyedik gyermeke lehetett volna hat nyelven beszélő sikeres külkereskedő vagy katonatiszt, netán bankár, de akár a munkásmozgalom mártírja is. Mindezek helyett Rákosi Mátyás többek között mártírgyártó lett, egy sikertelen modernizációs kísérlet vezére. Fogoly maga is. Egy gyermekkora idején még igen vonzó, de a torzulások ellen védtelen eszmerendszer foglya a huszadik században.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 400 Ft

A termék megvásárlásával

140 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:Jó
Méret:14 x 20 cm
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:501
BorítóKEMÉNYTÁBLA
ISBN9630776634
Árukód6368902 / 5368074

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 400 Ft

A termék megvásárlásával

140 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Dordzsceren Csingisz: Viccen kívülDordzsceren Csingisz: Viccen kívül