Aranyláz Alaszkában

1896-ban a Klondike-folyó környékén, Kanada és Alaszka határán gazdag aranylelőhelyet találtak, s ennek hírére a következő évben valóságos népvándorlás indult meg erre a tájra. A kincskeresők közül nem egy elpusztult a rendkívül nehezen megközelíthető, szubarktikus vidék úttalan hegyeiben, meredek hágóin és vad folyóin, sokan visszafordultak a nehézségek láttán, de még így is nagy tömegek vergődtek el az ígéret földjére, ahol sátortáborok és városok nőttek ki gomba módjára a földből. Bár az aranyásók nagy többségének reményei nem váltak valóra, akadtak szép számmal olyanok is, akik máról holnapra vagyonhoz jutottak. Egy-egy parcella néha napok alatt gazdaggá tette tulajdonosát, ám a vagyon többnyire ugyanilyen gyorsan úszott el az új települések kártyabarlangjaiban, mulatóhelyein. Gátlástalan szerencselovagok, spekulánsok, vállalkozók, könnyűvérű nők hada lepte el az új Eldorádót, de a konjunktúra csak rövid ideig tartott. Dawson, az aranyásók központja, hihetetlen gyorsan fejlődött lázasan lüktető várossá a semmiből, alig egy esztendő múlva azonban álmos kis fészekké zsugorodott össze. Az aranyláz lecsillapodott, a feltárt lelőhelyeket zömmel nagy társaságok vették kezelésbe, a pionír időszak elmúltával a gyors egyéni vagyonszerzés illúziói szertefoszlottak.
A szerző avatott tollal nyúl a tárgyhoz, író és téma szerencsés találkozása azonban nem egészen véletlen. A kanadai szerző Dawson Cityben, az aranyvárosban töltötte gyermekkorát, és később is rövidebb-hosszabb időre vissza-visszatért szülőföldjére. Apja a harmincezer aranyásó között volt, akik 1898-ban átkeltek a hírhedt Chilkoot-hágón, hogy aranyat keressenek.
Pierre Berton arra törekedett, hogy a klondike-i aranyláz minél teljesebb krónikáját állítsa össze. Felhasznált minden kiadott és kiadatlan forrásmunkát. Feljegyezte a vidék szájhagyományát, megszólaltatta az aranyroham még életben talált veteránjait. Könyve az utolsó nagy aranyláz történetének legátfogóbb, teljes hűségre törekvő és mindvégig drámai feszültségű összefoglalása.