Casanova, a szerelem félistene

Anyám 1725. április másodikán, húsvét napján hozott a világra Velencében, Giacomo Girolamo névre kereszteltek. Nyolc és fél éves koromig hülye voltam. Emlékezetem 1733. augusztus elejére fejlődött ki. Semmire sem emlékeztem, ami azelőtt történt velem írja a későbbi kalandor, s ennél sokkal több szót nem veszteget kisgyermekkorára, amelyet önmaga bevallása szerint félnótás, idétlen, bosszantó lényként élt meg. Tizennégy-tizenöt éves, amikor visszavonhatatlanul véget ér számára az ifjúság is, és megkezdődik Casanova hírhedt kalandorélete és bonyodalmas szerelmi pályafutása, mely során kínzó hiányérzet űzi egyik nőtől a másikig. Az utókor szemében a szerelem félistenévé vált velencei kiapadhatatlan vággyal keres valamit, amit soha nem talál meg ott, ahol szeretné. Megvásárolt olcsó szerelmei színész- és kalandornők, kocsmatündérek, kitartott nőcskék és vérmes apácák.
Pelle János az Emlékiratok mozaikkockáiból rakja össze az ellentmondásos, irigyelt és megvetett Casanova alakját, amelyhez a különös megvilágítást a Fény százada, a felvilágosodás kora adja. Bár a fény valójában csak derengett ebben a kíméletlen, törvénytelen és vaksötét világban, amelyben a korlátok közül kitörni vágyó csak zsoldos lehetett, szélhámos vagy kurtizán.