Kilenc és kilenced

Milyen esélyei vannak az olyan prózának, amely szándékai szerint lemond a logika, a cselekmény és az időrend törvényeiről, ennélfogva az időről valami örök jelen kedvéért a térbeli perspektíváról a primitív festészet torlódó előterei kedvéért és természetesen mindenféle helyi színről, festőiségről? Erre a Beckett és a francia új regény után veszedelmes kalandra vállalkozott a brazil Osman Lins (1924-1978), amikor világszerte ismert sikeríró honfitársai Amado, Verissimo, Guimaraes Rosa mellett, a Kilenc és kilenced-del (1966) a kísérlet irányába terelte a maga és hazája elbeszélő művészetét, és ezzel maga is belépett a külföldön is jól ismert sikerírók sorába. De hiába szólnak ezek a matematikai szerkezetű novellák magányról, elidegenedésről, a személyiség válságáról, a lét bonyodalmairól, hiába árad belőlük valami szelíden vigasztalan sztoikus életbölcselet, mégis egy valóságos és elmaradottságával is modern Brazília társadalmi környezetébe ágyazódnak, és egy nagy ország, az ember, az élet, a mindenség kozmikus távlatait ragyogtatják fel talán Lins szándékai ellenére a valóság megkapó költészetével.