Sóhaj a mélyből

Ha Oscar Wilde, hát akkor: szellemesség. Cinizmus, netán. Maró humor, sőt, az emberiség önmagát marcangoló iróniája. És több. Színdarabok csattanós párbeszédei. És nem érvényes rá, amit a szerény utód mond: "Fáradhatatlannak lenni a legfárasztóbb." Oscar Wilde sosem fárad el, sosem fárasztó. Avagy? Fárasztónak sosem fárasztó, ráadásul könyvünket is úgy válogattuk, sok-sok válogatott kötet szellemét is "felülbírálgatva", hogy ne okozzon hasfájást a tematikus egységek sora. Hogy tíz oldalon át minden csak a művészetekről, öt oldalon át a szerelemről, további három oldalon sűrítve a társasági életről, a korok filozofikus hangulatai-nak változásáról stb. szóljon. Ez itt nem lexikon, enciklopédia. Bízunk benne, már ezért sem lesz fárasztó: a szem ide-oda villan, és tanárosan vezető kézzel nem adtunk címeket a ciklusoknak, hiszen egy-egy Wilde-aforizma ugyanúgy szól az emberi szellem, a filozófia változásairól, mint a pillanatnyi tárgyról - nők, férfiak, művészek, hangulatok, élet és halál. De maga Oscar Wilde élete végére mégis megfáradott. Sőt a "dandy", a tulajdonképpen hosszú sziporkázás után igazi, sikeres íróvá bontakozó szellemférfiú mintha maga vonta volna ki önmaga ellen a sors "kardját". Leggyengébb pontján - amiért csak sajnálkozásunkat fejezhetjük ki; de hát így volt, így volt. Ki tudja, hány nagy írója a jelennek s a múltaknak: szörnyeteg. Csak eltévelyedéseinek, furcsaságainak nincsen címkéje. Wilde az élete végére sárig-porig tönkrement. Jószerén koldulva végezte pályáját, álnéven halt meg, ne soroljuk. "Művészet" volt valamit így elrontani!? Tandori Dezső