Novotni Péter

Magyar lovak - Fókuszban a hazai fajták

FÓKUSZBAN A TERMÉSZET

pro-team kht.  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  128 oldal

Ennek a könyvnek írásakor, szerkesztésekor nem a szokásos módon vettük sorra a lóval kapcsolatos tudnivalókat, a ló eredetétől napjainkig. Úgy gondoltuk, ezúttal inkább kiemelünk ebből a témakörből néhány olyan területet, amely a legérdekesebb információkat nyújthatja a XXI. század emberének - szövegben és képekben egyaránt. Nem titkolt célunk volt az is, hogy minden fejezeten belül elsősorban a magyar vonatkozású érdekességekre, tényekre, tudnivalókra fókuszáljunk, hogy mindnyájunkban erősítsük az érzést: bár néha feledni látszik, mégis lovas nemzet a magyar. Bemutatjuk a hazánkban tenyésztett jelentősebb lófajtákat, természetesen bővebben szólva a Magyarországon kitenyésztett fajtáinkról. Nincs még egy hely a világon, amely három lófajtát adott az állattenyésztésnek, csak Mezőhegyes. Ez a kicsiny község bölcsője volt a gidrán, a nóniusz és a Furioso-North star fajtának! És ezenkívül ott van Kisbér, Bábolna. A lovak viselkedésébe is bepillantást kapunk, amely talán segít megérteni őket, hogy még közelebb kerülhessünk egymáshoz. Végül felvillantjuk azt a számtalan lehetőséget, amit a LÓ kínál számunkra napjainkban, a ló használatának ezernyi formáját. Nincs az életnek olyan területe, ahol a történelem során ne lett volna segítségünkre a ló, legyen az bányászat, halászat, harcászat, közlekedés, mezőgazdaság, ipar - ma mégis elsősorban sporttársunk, barátunk. Ezúttal tekintsünk rá ezzel a szemmel!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó pro-team kht.
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:128
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1000 gr
Sorozat FÓKUSZBAN A TERMÉSZET
IllusztrációSZÍNES FÉNYKÉPEKKEL
Formátum242 X 276
ISBN9789639875647
Árukód2111164 / 1045676

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power