Égi szekér

Navigare necesse est tartja az ókori mondás, de nemcsak hajózni szükséges, repülni is. Legalábbis ezt vallják azok, akik nap mint nap madártávlatból tekintenek a szántóföldek négyszögére, a smaragdszínben játszó szőlőtáblákra. Mezőgazdasági repülők. Nincs jól szabott egyenruhájuk, nem járják a világot, nem felelnek száz meg száz utas életéért, legfeljebb a magukéért meg a munkaeszközként hozzájuk nőtt gépmadárért. Nem veszélytelen a munkájuk, vannak, akik nem térnek vissza közülük, de a bajtársak újra meg újra felszállnak, mert a vérükben van a magasság, a levegő semmihez sem hasonlítható érzése-élménye; mert repülni kell. S ezzel egyetértett a repülő-riporter Moldova György is, aki ebben a kötetében arra vállalkozott, hogy a levegőből tudósítson. Hónapokon keresztül ismerkedett e különös világgal, kísérte el a repülőgépes növényvédő szolgálat pilótáit, hogy munkájuk gondjait és szépségeit feltárja.
Egy eddig felfedezetlen területről hoz hírt, a tőle megszokott lebilincselő mesélőkedvvel osztva meg velünk új élményeit, tisztelegve egyúttal e nehéz hivatás neves és névtelen munkásai előtt is.