Jessze fája

Jessze fája - a gyöngyöspatai templomban látható csodálatos oltár, Mohács Lívia regényében háttér, a történelemmé táguló családi - és nem csupán családi - múlt, az ősök, akik emlékükkel, cselekedeteikkel - hősiességükkel vagy gyávaságukkal - bennünk élnek, magatartásunkat, ha akarjuk, ha nem meghatározzák, alakítják vagy legalábbis motiválják. Honnan jött Marcsóka, az anya? Az ő személyiségének jegeit keresi az író, miközben általános érvényű tételeit szövi-sűríti cselekménnyé. Mert tudatosan akar "visszakapaszkodni a családfák gallyán az elmúlt időkbe", mert szereti az idők folyamán fel-felbukkanó "egybeeséseket", párhuzamokat, mert nem csupán egy családon belül vagyunk "együvé szerkesztve"; a múltunk, történelmünk mindnyájunké. Mert megértük azt a kort, amikor már nem volt időszerű a hősi magatartás, amikor már a túlélés lehetőségei határozták meg sokak cselekvéseit. De mi van a fel-felöltött maszkok mögött? Ki nem próbált elmeneküleni a megélt élmények elől? "Jobb nem teljesen odafigyelni, csak érintőlegesen, ha nagyon figyelsz, akkor nem éled túl" - írja Mohás. A regény legmélyén meghúzúdó anya-lánya kapcsolat tisztázásának, feloldásának igénye lehetett életrehívója ennek a remek kisregénynek. Igazságot szeretne szolgáltatni anyjának és önmagának is, de mindenekelőtt meg akarja érteni az asszonyt s egykori önmagát is. S ehhez volt szüksége a művet oly gazdaggá tevő sokrétűségre, a korábban háttérbe szorított eseményekkel való szembenézésre. S bármilyen önkínzó feladat lehetett is ez Mohás Lívia számára, nekünk, olvasóknak élmény, nyereség. Kitűnő kisregénnyel lettünk gazdagabbak.