Lábnyomok - Egy vers igaz története, mely emberek millióit változtatta meg
trivium kiadó kft. | 2014 | MAGYAR nyelvű | KARTONÁLT | 168 oldal
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz
(részlet Túrmezei Erzsébet fordításából)
Egy vers, melyet láttuk már plakáton, könyvjelzőn. Egy vers, mely szívből született, egy vers, melyet az isteni kegyelem tett tökéletessé. A 6o-as évek óta generációk kaptak tőle reményt. A költő kiléte viszont sokáig bizonytalan volt. Most először olvasható magyarul a szerzőnő tollából született életrajzi könyv.
Mi ihletett meg egy fiatal nőt, aki élete egyik fontos állomásánál írta meg ezt a verset, ami vigaszt és gyógyulást hozott számára?
Egy család igaz története, mely sok küzdelmen keresztül a hitből született versből merít erőt és segítségével mindig újult erővel tudott továbblépni a mindennapok gondjain. Példájukkal másoknak is erőt sugároznak.
Egy hányatott sorsú vers, mely eltűnt és alkotójának sok fájdalmat okozott, hiszen a verset később többen is magukénak vallották és meggazdagodtak belőle. Hosszú évek kutatása után a költőnő úgy döntött, hogy elengedi és hagyja a verset a maga útján haladni, ekkor csoda folytán útjára indult a vers, és betöltötte igazi szerepét. Hiszen a legszívszorítóbb szakaszokon a Lábnyomok Isten szeretetére és támogató erejére emlékeztetett.
Most Ön is a kezében tarthatja ezt a könyvet, mely bejárta a világot. Nem baj, ha eddig nem hallott róla, de hagyja nyitva szívét, és fogadja be Margaret Powers hittel teli életét!
Hagyja, hogy megérintse a gondolat: nincs egyedül. Higgye el, lehet másképpen is élni, így élete gazdagabb és boldogabb lehet.
A Lábnyomok nagyszerű könyv azok számára, akik Istenben hisznek, de azoknak is, akik nem , mert használni tudjuk, hogy sebeink begyógyuljanak, erőt kapjunk az utunkba kerülő akadályok és megpróbáltatások legyőzésére.
Bátorságot kaphatunk, hogy elhiggyük, Isten figyel minket, vigyáz ránk, és elhordoz életünk veszélyes szakaszain.
A termék megvásárlásával
236 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | trivium kiadó kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2014 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 168 |
| Borító | KARTONÁLT |
| Súly | 192 gr |
| Fordító | Kálmán Gyöngyvér |
| ISBN | 9786155334122 |
| Árukód | 2497083 / 1114734 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
236 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes































