Bethlen Gábor krónikásai - Krónikák, emlékiratok, naplók a nagy fejedelemről
gondolat kiadó | 1980 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 301 oldal

a nagy erdélyi humanista történetírói nemzedék, Gyulai Pál, Baranyai Decsi János, Szamosközy István, Jakobinus János nem élték túl Bocskait, s az egyedüli, aki 1612-ben őbelőlük merítve folytatta emelkedett stílusukat és világias szemléletüket, Somogyi Ambrus, késő vénkorában írva maga is 1606-tal állította meg az idő kerekét. A későhumanista - manierista történészek közül Révay Péter, lackner, Berger a habsburgok oldalán álltak. Egyedül Bocatius Jánost,a művelt versfaragó kassai főbírót sikerült Bethlennek udvari történetíróul megnyernie, ő azonban csak szemléletének és módszerének kifejtéséig jutott el ránk maradt művecskéjéban, az események megírása már fiatal utódjára, Bojti Veres Gáspárra várt. A humanista hagyományokat folytató, okleveles forrásanyagra támaszkodó és messzemenő tárgyilagosságra törekvő Bojti A nagy Bethlen Gábor dolgairól szóló latin művével 1624-ben csak bethlen uralkodásának első évéig jutott el; s noha még 1640-ben is élt és fejedelmi szolgálatban állt, úgy látszik nem foglalkozott többé történetírással. Természetesen az is lehetséges, hogy továbbdolgozott munkáján, de Bethlen halála után nem tartotta tanácsosnak nyilvánosságra hozni, s elkedvetlenedve félbe is hagyta, esetleg megsemmisítette. A két Rákóczi György uralmának kicsinyes gyanakvással telt légköre nem kedvezett a történetírásnak. Szalárdi írja, hogy mikor I. Rákóczi György számbavette, tudós kancellárjának, az 1637-ben meghalt Kovacsóczy Istvánnak hagyatékát, egy iratcsomót talált, melyet e szavakkal nyújtott át ítélőmesterének: "Szegény cancellarius uram históriákat írt volt." Szalárdi hozzáteszi: "De azután hova lett, arról csak altissimum et perpetuum silentium örök feledékenység. Ezt szemeimmel láttam, jelen voltam, s hihető: Bethlen fejedelemnek hadakozásai, minden viselt dolgai és jó hasznos írások voltak. Mely dologban, hogy a mi nemzetünk, s annak igazgatói eleitől fogva illy restek és gondviseletlenek voltak, ide alább megértetik annak haszna és gyümölcse."
A termék megvásárlásával
80 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
Állapot: | Jó |
---|---|
Méret: | 16 x 24 cm |
Kiadó | gondolat kiadó |
Kiadás éve | 1980 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 301 |
Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
Illusztráció | fekete-fehér képekkel |
ISBN | 9632809181 |
Árukód | 6285179 / 5284351 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
80 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes