Milo Talon lóra kap

A szalonkocsi egyedül állt egy mellékvágányon a lenyugvó sivatagi nap vérvörösében fürödve. Kiléptem a nyeregből, és miközben a korláthoz kötöttem a lovamat, mégegyszer szemügyre vettem a hivalkodóan pompás magánkocsit, aztán levettem a sarkantyút meg a bőrlábszárvédőt és a nyeregkápára akasztottam őket.
- Nyugi! - mondtam a lovamnak. - Nem maradok sokáig.
Kalapommal néhányszor megcsapdostam a ruhámat, hogy a por nagyját leveregessem róla, majd a kocsihoz léptem és felugrottam a lépcsőjén. Egy másodpercig tétováztam, aztán kinyitottam az ajtót, és beléptem a panoráma-fülkébe. Minden selyemfából volt, és karmazsinvörösben játszott.
Egy asztal, rajta boroskancsó és poharak. Fehér kabátot viselő fekete férfi lépett be a folyosóról.
- Uram?
- Milo Talon vagyok.
- Egy pillanat, uram!
Eltűnt, egyedül maradtam. Mormoló hangokat hallottam, valahonnan, aztán a fekete visszatért.