Árpád és Kurszán - Magyar krónika

A regény a néhány évvel ezelőtt megjelent Medve nemzetségnek és a Levédi népének folytatása; a trilógia harma­dik, befejező része. A mítoszok opálosan fénylő, tiszta forrásától eljutottunk a birodalmi külpoli­tika sötét, de lebilincselően izgal­mas, bonyolult útvesztőjébe. 894-ben, a honfoglalás előestéjén Bölcs Leó bizánci császár követe­ket küld a magyarokhoz, meg­próbálja rábeszélni őket, nyújtsa­nak segítséget a Birodalomnak a bolgárokkal vívott háborújához. A bizánci követséget Niketasz patrícius vezeti, akit Konstanti­nápolyban csak Keménynek hívnak. A magyarokat két főemberük: Árpád gyula és Kurszán kende képviseli. A találkozóra az Al-Dunánál kerül sor. A jelek szerint a magyarok hajlanak az egyezségre, pedig a leendő ellen­séggel, a bolgárokkal, szegről­végről rokonságban vannak: ko­rábban egyazon államszervezet­hez, az onogur birodalomhoz tar­toztak. Talán Árpád és Kurszán egy távolabbi cél érdekében szö­vetkezik Bizánccal? Vajon sike­res lesz-e az egyesség? Erről az időszakról sajnos egy­korú magyar írásos emlékek nin­csenek. Ám a bizánci források gazdagon tudósítanak a történ­tekről. Ez a könyv is a bizánci kró­nikák (egy nagyhatalom) nézőpontjából mutatja be az esemé­nyeket.