Etel király kincse

Az Etel király kincse a címadó művön kívül még három regényt tartalmaz: a Valakit elvisz az ördög, a Boldogult Úrfikoromban és a Purgatórium címűeket. A kötet alaphangját a végső illúziótlanság határozza meg.
"Krúdy életművének írja Sőtér István csak héja az álomvilág, a bonbonosdoboz tetejére illő stilizálás a tabáni és vízivárosi zenélőórák csilingelése, vagyis mindaz a gyunyorosan kimunkált ódonság, mely a tapasztalatlan Krúdy-olvasókat oly könnyen félrevezeti. Az álomburok alatt keserű, néha megdöbbentő valóság rejtezik, egy elvadult ország idillje, csupa kallódó élet, vagyis mindenestül egy olyan látomás az országról, az alásüllyedő társadalomról, a keserűségről és az elégedetlenségről, az egyes ember és az egész nép jóvátehetetlen kudarcáról, mely látomás erejében, sűrítettségében és különösségében a legnagyobb honi és világirodalmi igazmondók műveivel vetekszik.
A fiatal Krúdy még hinni tudott a múlt nagy embereiben, de ezek helyébe nem léptek újabbak, és még Alvinczi Eduárd sem pótolhatta Széchenyit. Jókai, sőt még Mikszáth is frissebb emlékként őrizték meg a negyvennyolcas hőskort, Krúdynak azonban csak a két világháború közti kor maradt meg otthonául. Vagyis: a vesztegelő magyar történelem. Az, hogy ő erre ráébredt, az engedte létrehozni ezeket az utolsó műveket, melyekben Krúdy igazi alkotásait kell látnunk.
A Valakit elvisz az ördög, Nyírsége mit sem változott, A falu jegyzője, Taksony vármegyéje óta, és nem is fog változni még Krúdy korában. A magyar irodalom fél évszázadának elteltével tért vissza ugyanazokhoz a témákhoz, mivel a viszonyok változatlanok maradtak. Micsoda viszonyok ezek! Óh, Nyírség, óh, Magyarország! te tündéri panoráma, miért szálldos vissza lelkem mindvégig régen látott tájaidra? kiált föl Krúdy, mint akinek jóvá kell tennie valamit. Arany ugyanígy kiáltott A nagyidai cigányok után, pedig mi volt az a szatíra Alvinczi Eduárd nyírségi látogatásának történetéhez képest!"