Kőrös Zoltán

Nyugati fogságban - Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban

ELBESZÉLT TÖRTÉNELEM

fórum kisebbségkutató intézet  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  335 oldal

...Az emberek kilencven százaléka azt mondta, hogy az amerikai fogságot választja. A tisztjeink is és mink is meg voltunk győződve, hogy inkább meneküljünk az oroszok elől, azoktól még talán a legnagyobb kommunista is félt. Rossz hírük volt, hogy nőket megerőszakolnak, meg minden, és ami borzalmat leírtak abban az Ossendowski-könyvben, hogy hogyan pusztították el az ukránokat, meg hogy az összes értelmiséget kinyírták jóformán. De az amerikaiakról meg nem tudtunk semmit... Kosztolányi Gáspár, Németország valahol a két front között, 1945 áprilisa
Ez a félelem, bizonytalanság és a háború erői mozgatták azoknak a katonáknak és leventéknek a sorsát, akik a háború utolsó hónapjaiban a Harmadik Birodalomba kényszerültek. Általában azoknak sem volt túl jó sorsuk, akiknek sikerült elkerülniük a szovjet hadifogságot - még a legszerencsésebben járt visszaemlékezőim is el voltak szakítva az otthonuktól, kint, a háború sújtotta Nyugat bizonytalanságában, nem beszélve azokról, akik fedél nélkül a fejük felett éheztek, betegségekben szenvedtek, rosszabb esetekben szemtanúi voltak társaik halálának a táborok szögesdrótkerítései mögött. Ez a könyv egyfajta folytatása a "Muszkaföldön" című kötetnek - ezúttal arról a több mint hatvan felvidéki visszaemlékezőről szól, akiket a balsors Nyugatra sodort, ahol hosszabb-rövidebb időre amerikaiak, britek és franciák kezére kerültek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
5 605 Ft

A termék megvásárlásával

560 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó fórum kisebbségkutató intézet
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:335
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly686 gr
Sorozat ELBESZÉLT TÖRTÉNELEM
ISBN9788089249893
Árukód2697850 / 1164993

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
5 605 Ft

A termék megvásárlásával

560 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban