Vágtáznak az idő lovai

Kondor Ilonát kevesen ismerik. Nem tartozik a számontartott költők közé, pedig már nem kezdő. Versei 1979 óta jelennek meg, elsősorban a veszprémi Napló és a Somogy hasábjain. Biztatója, mentora Fodor András volt, ő segítette kötetei megjelenését is. Eddig négy könyvecskéje látott napvilágot, és több lírai antológiában szerepelt. A kötetek valahogy nem értek le Budapestig, általában helyi, illetve magánkiadások voltak a város, a megye támogatásával. Kondor Ilona úgy érzi, itt az ideje a megmérettetésnek, a fővárosban szeretne megjelenni, "bemutatkozni". Így került az Argumentum Kiadóhoz, még Fodor András biztatásával. A kézirat végleges összeállítása azonban már nélküle készült, egy búcsúversben állít neki emléket a költő. Sok száz versből készült ez a válogatás: 96 költemény mutatja be Kondor Ilona költői arcát. "Költőnő az igazi lírikus fajtából" - írta róla Fodor András. A "diagnózis" pontos. A rövid, frappáns dalokban mutatkozik meg legjobban költőisége. Ez a műfaja, ebben a legjobb. Nem izgatják világmegváltó eszmék. Arról ír, amit ő érez, ami őt éppen foglalkoztatja: magány, társtalanság, szerettei elvesztése, szerelem, az idő múlása stb. Legközelebbi "társa" a természet, lírai kelléktárát többnyire onnan meríti, s érdeme, hogy nem szokványos, nem közhelyes módon. Egyszerűség és mégis eredeti képalkotás jellemzi verseit. Másik "partnere" a zene. Meg a maga alkotta dal. A verselés számára létszükséglet, kapaszkodó, cél és program. Nem lehet véletlen, hogy sok versét zenésítették már meg. A szívében lévő "rengeteg dalt" kell kiénekelnie. Nekünk pedig olvasni, hallgatni e dalokat - s mindenképpen megismerni azokat.