keserű fű (Rakéta Regénytár)

- Olyan barátságtalan az este tea nélkül - vélte anya. Lassan besötétedett. Apa épp a függönyt húzta össze, amikor eldübörögtek az első teherautók. A függöny megállt a kezében, apa ránk nézett. - Itt vannak - mondta. - Mennek tovább - felelte anya. Figyeltük a kivülről jövő hangokat. A motorbúgás távolodott. Egy időre elhalt. Aztán újabb autókat hallottunk, keresztülhajtottak az utcán. Most hosszabb ideig tartott, míg újra csend lett. De akkor olyan csend, hogy alig mertük megtörni. Anyára pillantottam. Előtte a fél csésze teája, rámeredt, tudtam, hogy úgy meginná. De nem mozdult. Egy idő múlva megszólalt apa: - Még várunk tíz percig, aztán meggyújtuk a lámpát. - De még nem telt le a tíz perc, s megszólalt a csengő. Kilenc óra lehetett. Ülve maradtunk, és döbbenten néztünk egymásra. Mint akik azt kérdezik, ki lehet. Mint akik nem tudják! Mintha az gondoltuk volna: lehet ismerős is, aki épp látogatóba jön. Hiszen még kora este volt, és az asztalon tea. Tolvajkulccsal jöhettek be. Még meg se moccanhattunk, már ott álltak a szobában. Nagydarab férfiak, világos esőkabát rajtuk. - Hozd a kabátokat. - fordult felém apa. Anya megitta a teáját.