Üzenet a távolból

Írónak nevezem, költőként nem merem magamat illetni. Ez így is van rendjén, hisz egy író képes megálmodni a jövőt, leírni a csodát. A költő viszont látja is a jövőt, s éli is a csodát. A verseim olykor szabadok, egyediek, lüktetve törik át a szabályokat. Megjártam a sorokon keresztül mélységeket és magasságokat, ültem néma csendben és merültem alá a zakatoló robajban.
Ezen válogatás egyfelől teljes, másfelől csonka. Elképzelt kötetemnek a gerincét egy harc tette ki egykoron, melyet én folytattam az Idővel, mint szakrális nagyúrral. Ám ahogy ő telt, megkopott sok minden, maga a képzelt gerinc és talán maga a küzdelem is. Ez se nem jó, se nem rossz. Sok verset magamnak tartottam meg, tán hogy legyen fegyver kezemben, és talán hogy e papírköteg inkább időtlenséget adjon az olvasónak, ne pedig időt lopjon tőle.