Juhász Lajos

Magyar horgászvizeken

tóth könyvkereskedés és kiadó  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  128 oldal

Ember és hal - Az emberi társadalmak fejlődése elválaszthatatlan a víztől és a vízben élő halaktól. A történelmi kultúrák kialakulása gyakran egy-egy nagy folyóhoz kötődött, a vízhez, ami megélhetést adott. A hal jelentette az élelmezés biztonságát és jelenti napjainkban is számos népcsoportnak. A halfogás, a zsákmányolás ösztöne velünk születik, majd életünk során ez tovább erősödhet. A horgászoknál pedig kiteljesedik! Ezt a könyvet a halak iránti szenvedélyünk hozta létre. A szerzők mindegyikének az életét meghatározta valamilyen szinten a hal és a horgászat. A pisztrángtenyésztésen át a természetes vizek halászati kutatásán keresztül a műlegyes horgászat, horgászegyesületi titkári megbízás, halfotózás, a halas kutatók összefogása egyaránt meghatározta a könyv születését. Ami valamennyi szerzőben közös: a halak ismerete, tisztelete és a horgászat szenvedélye! Nem horgászlexikont kívántunk készíteni, nem is szűkebb értelemben vett horgász szakkönyvet. Minden szerző saját halas tapasztalatát, több évtizedes horgászismeretét adta közre a könyv valamelyik fejezetének megírásával. Azoknak szánjuk ezt a könyvet, akik még nem vettek kezükbe horgászbotot, és azoknak is, akik már kijárták a horgászat magasiskoláját. - (Részlet a Bevezetésből)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó tóth könyvkereskedés és kiadó
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:128
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly1200 gr
IllusztrációSZÍNES FOTÓKKAL
ISBN9789635967902
Árukód2223249 / 1079123

Vásárlói értékelések, vélemények

Miskolc Könyvesbolt
2013. 08. 15.

Végre! Egy hiánypótló kiadványról van szó, csak gratulálni tudunk a kiadónak, mind a magunk, mind a horgászok nevében. Színvonalas, átfogó, némi újdonsággal is szolgál, a fotók pedig önmagukért beszélnek.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat