jou david

Az univerzum írásai - versek a tudományról

 | 2008  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  100 oldal

A nyelvek és a versek rengetegében vándorolva egyszer rábukkantam egy spanyol nyelvű versre, amit a Pi számról írtak. Egyrészt nagyon meglepett a dolog, hogy egy költő arra vetemedett, hogy matematikáról írjon verset, hiszen általában az irodalmat, s különösen a költészetet kedvelők számára a matematika teljesen idegen, rideg valami. Később sikerült megszereznem a vers szerzőjének a címét. Kiderült, hogy ő katalán, a verseit katalánul írja. Mindjárt az első leveléből arra is magyarázatot kaptam, miért a matematika - és mint később megtudtam, a fizika is - a verseinek egyik (de nem egyedüli) témája. David Jou a barcelónai egyetem Kondenzált Anyagok Fizikája tanszékének a professzora. Szakterülete a visszafordíthatatlan folyamatok termodinamikája. Tudományos munkássága mellett igen termékeny költő. Tudományos művein túl számos verseskötete megjelent, mindkét területen elismerik, kitüntetésekkel, díjakkal jutalmazzák (többek között Spanyolország királya, János Károly kezéből is vett át magas rangú állami kitüntetést). Művei közül több megjelent fordításban is. Magyarul azonban ez az első kötete, amelyet katalán eredetiből fordítottam, azzal a reménnyel, hogy e verseket olvasva a költészet kedvelői kedvet kapnak, hogy a fizikát és a matematikát is jobban megismerjék; ugyanakkor talán a matematikusok, fizikusok is ezentúl több verset fognak olvasni, látva, hogy az ő szakterületeiket is ki lehet fejezni költői eszközökkel.- Dabi István, fordító
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 415 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:100
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly100 gr
ISBN9789639888272
Árukód2401999 / 1112770

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 415 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára