Jan Dobraczynski

A szeretet foglya

ecclesia kiadó  | 1985  | MAGYAR nyelvű  | PAPIRKÖTES  |  416 oldal

Libri Antikvárium
Dobracyznskinak sajátos, egyéni útja van a szentekhez. Ebben a művében Árpádházi Szent Erzsébetet, a magyar királylányt, majd türingiai hercegnét, a feleséget, anyát, a ferences harmadrend tagját, a betegek és szegények odaadó ápolóját mutatja be.
Erzsébet élete tele van nemcsak jócselekedettel, hanem csodákkal is. Ezeket az író teljesen valóságosan, magától értetődően ábrázolja. Az az Erzsébet, akit művészi módon elénk állít, korának gyermeke, de egyszersmind korából messzire előre a mába mutató egyéniség. Egészen emberi, aki ugyanakkor mély és megélt hittel kötődik Istenhez.
Ahhoz, hogy hiteles képet rajzoljon meg szent Erzsébetről, az író hosszabb időt töltött az eredeti történelmi helyszíneken, így Eisenachban, Erfurtban, Weimarban, és többször ellátogatott a wartburgi várba is. Mély megrendüléssel állt meg Szent Erzsébet sírjánál, a marburgi templomban. Regényírás közben igyekezett úgy bemutatni Erzsébet életének eseményeit, s bennük a csodákat is, hogy az a mai olvasó számára is reálisan hasson.
A könyv nemcsak szent Erzsébet életét tartalmazza, hanem az adott kor képét is megrajzolja: a kereszteshadjáratokat éppúgy, mint Assisi Szent Ferencet, a lovagrendeket, a székesegyházakat és várakat, a nagy szentek korszakát. Hitelesen az olvasók elé állítja a kor szörnyetegeit is, mint II. Frigyes német-római császárt, vagy marburgi Konrádot, Erzsébet gyóntatóját.
Ez a mű Jan Dobraczynski talán legnagyobb történelmi regénye. Rámutat benne a közös lengyel-magyar vonatkozásokra is, valamint az Egyháznak abban a korban élt kimagasló egyéniségeire, mint Erzsébet keresztlányára, Szent Hedvigre, valamint Boldog Kingára és Boldog Jolánra, akiknek Erzsébet a nagynénjük volt.
A regény németre is lefordították, megjelent az NDK-ban, az NSZK-ban pedig a Herder Kiadónál látott napvilágot. További külföldi fordításai folyamatban vannak.
A könyv eredeti lengyel címe: Przyszedlem rozlaczyc ("Azért jöttem, hogy elválasszam") Máté evangéliumának egyik részletére utal (Mt 10, 35). A magyar nyelven kifejezőbb A szeretet foglya címváltoztatás a szerző hozzájárulásával történt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:
Méret:14 x 20 cm
Kiadó ecclesia kiadó
Kiadás éve1985
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:416
BorítóPAPIRKÖTES
ISBN9633634687
Árukód6366010 / 5365182

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Közel 1000 szórakoztató történet a nyárra Közel 1000 szórakoztató történet a nyárra