Ida Lüthold-Minder

Meggyógyultam Lourdes-ban - Orvosilag és egyházilag elismert csoda

ecclesia szövetkezet  | 1990  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  100 oldal

Libri Antikvárium
1952. árpilis 30-án Lourdes-ban, nagy embertömeg jelenlétében egy fiatal svájci bencés szerzetes egy pillanat alatt kigyógyult a már végső stádiumban lévő sclerosis multiplexéből. Szemtanúk beszámolói szerint ez a mozgásra már alig képes, súlyosan lebénult férfi úgyszólván kirepült a tolókocsijából, és a hála érzésével eltelve térdre borult Teremtője előtt, majd makkegészséges férfiként állt fel. Esetét a lourdes-i Nemzetközi Orvosi Bizottság a legszigorúbb tudományos módszerekkel vizsgálta ki, és ezt követően még megfigyelés alatt tartotta. E gyógyulást végül a Nemzetközi Orvosi Bizottság Párizsban minden kétséget kizáróan valóságosnak és orvosilag megmagyarázhatatlannak ismerte el.
Az illetékes püspök, François Charrire, a kánoni bizottság jelentései alapján e gyógyulást csodának nyilvánította, mely Isten mindenhatóságának tulajdonítható.
E könyvecskében Ida Lüthold-Minder olyan fiatalember útját írja le, aki Isten hívását éberen meghallja, de akinek útja már korán egy via dolorosába torkollik. Végül a hatalmas Isten rendkívüli tette folytán életében hallatlanul drámai fordulat következik be, és ez olyan jellé lesz, amely mellett a jóakaratú emberek nem mehetnek el közömbösen.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 425 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:11 x 19 cm
Kiadó ecclesia szövetkezet
Kiadás éve1990
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:100
BorítóPUHATÁBLÁS
IllusztrációFekete-fehér fotók
ISBN9633639964
Árukód6305071 / 5304243

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 425 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára