A soanai eretnek

Hauptmann a gyönge hősök költője. Embereit a bukásba nem az elvakult erő, hanem a béna akarat sodorja. Innen van, hogy összeroskadásuk inkább elégikusan hangzik ki, mint tragikusan. A Ketzer alakjában azután megtalálta a lelki gyöngeségnek mintegy glorifikációját: Raffaele Francesco társadalmi lezüllésében emberi emelkedést mutat meg, a kiközösített lelkipásztor szűzi áhítatát átmenti a földi üdvösségbe, a kerub lángoló pallosában nem az Úr haragját látja, hanem a szép bűn ragyogó káprázatát s a megtagadott édenkertet szívében magával viszi a pásztorkunyhó rózsaágyára is. A Szent Alajos-lélek megkísértésének örök költői témájában Gerhart Hauptmann új változatot talál: az anachoréta mellé nem "démon"-t ad csábítóul, mint Anatole France a Thaisban, hanem a legöntudatlanabb hegyi ártatlanságot, akiben csak Francesco fájdalmas férfiváébredése ébreszti fel az örökös Évát. Két lélek párhuzamos és egymásra ható kivirágzásának pszichológiai fölfejtését vállalja ebben a könyvében Hauptmann és meg tudja oldani a magátóladottság legtökéletesebb illúziójának megteremtésével. (Rédey Tivadar)