Egy fölösleges ember élete - Beszélgetések Vázsonyi Vilmossal

Vázsonyi Vilmos unokája, s az 1944-ben Dachauba hurcolt Vázsonyi János fia. 1956-ban menekült Nyugatra, s noha öt nyelven is kitűnően beszélt, s a művészetek és a társadalomtudomány számos területén halmozott magába káprázatos tudást, sosem érdekelte a karrierépítés. A hagyományos időből és normákból konokul kiforduló, oblomovi és Rezeda Kázmér-i módon céltalan, ám ugyanakkor minden rezdülésével a művészetekre és a lányokra összpontosító, örömelvű élete szinte felszólítás volt a számunkra: írjunk róla, és ne engedjük át alakját az elmúlásnak.
A kötet afféle önéletmondás, mintegy százórányi hanganyagra támaszkodva tárja fel ennek a semmilyen tárgyban nem publikáló vándornak a semmilyen közkeletű értékrendbe nem illeszthető gondolatait a világról, élete eseményeiről, a művészekről és a művészetről. Utolsó húsz évében számtalan éjszakát beszélgettünk át vele Párizs, Amszterdam és Budapest, valamint Európa más városainak utcáin és kávéházaiban. Hozzánk hasonlóan nemigen akadt barát, kortárs, szerelmi vagy csak egyszerű beszélgetőpartner, akiben ne hagyott volna mély nyomot a vele való találkozás. Története sokarcú: 19. és 20. századi családtörténet, magyar zsidó sorstörténet, egy emigráns Don Juan története, de a modern kori Magyarország és
Európa hanyatlástörténete is egyben. A főszereplő átütő verbalitását megidéző kötet lapjain a jeles elődök, családtagok, neves és kevésbé ismert kortársak közt éles közelképekben villannak fel Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Molnár Ferenc, Márai Sándor, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szent-Györgyi Albert, Samuel Beckett, Alexander von Sacher-Masoch, valamint Ligeti György alakjai.