Szabad a porond - A magyar cirkuszi testnyelvjáték (1890-1914)

A tradicionális cirkusz lényege a közvetlen, örömteljes emberi kommunikáció legprimerebb formája, a beszéd előtti testi kifejezésmód érvényesülése a hagyományos és újdonságnak számító szenzációkat felvonultató műsorban, éspedig mind a produkció, mind az életforma nyújtotta tényleges rizikó vállalása mellett. Ez az a kulturális alakulat, amelyet a legzseniálisabb művészek mellett a gyerekek és a szegénységben élő iskolázatlan tömegek is érteni, értékelni tudnak. Ez az a kulturális intézmény, amit a ma érvényes kultúrpolitika a tűrés és tiltás határán egyértelműen halálra ítélt (állami támogatást gyakorlatilag csak a Fővárosi Nagycirkusz kap). H. Orlóci Edit szerint a cirkusz történeti fenomenológiájának a nemzet-karakterisztika egyik elemeként kell beépülnie a kulturális önképünket alakító panteonba. A szerző tudományos képzettsége mellett teljes cirkusz-szakmai kompetenciával rendelkezik, ugyanis pályafutását artistaként kezdte (perzs-obermann), több mint húsz éve az Állami Artistaképző Intézet szaktanára, nem utolsósorban pedig a fel- és lemenői szintén "komédiások", legalább 150 éve.