Gyeplő nélkül

A közelmúlt emlékei és a megírás idejének élményei egyaránt rányomták bélyegüket ennek az 1946 tavaszán-őszén keletkezett regénynek hangulatára. A témaválasztást a csaknem tizenöt esztendős gazdatiszti múlt inspirálta, melynek keserű tapasztalatait a mezőgazdaságban 1945 óta történtek folyamatosan eszébe juttatták a Földmívelésügyi Minisztérium tisztviselőjének. Ráadásul Fekete István a regény tervezése idején vakult meg egyik szemére, és ez a tragédia alapjaiban befolyásolta szemléletmódját. Ekkoriban írta egyik levelében, hogy "az ostrom és a következmények az én idegeimet is alaposan megreszelték, és derengést még az elveszett szememmel se látok, pedig azzal sok mindent meglátok, amit eddig nem láttam".A Gyeplő nélkül ispánnak nevezett főszereplője is hasonlóképpen tanácstalan. Egy dunántúli nagy uradalom intézőjeként keserűen tapasztalja, hogy nem "csupán" a természet pusztító erőivel és a gazdasági élet kiszámíthatatlan tényezőivel kell megküzdenie, hanem az emberek korlátoltságával is. Köztes helyzetben tevékenykedik: munkaadói és beosztottjai egyaránt gyanakvással figyelik, gyakorta megkérdőjelezve szakértelmét és becsületességét. Ebben a jelképes esztendőben játszódó történetben az ispán szereti a földet és a munkáját, így - akárcsak a gazdatiszt Fekete István - nehezen fogadja el a felismerést: mennie kell. Az életrajzi olvasattal ezért éppen úgy célszerű számolni, mint azzal, hogy a szerzői szándék szerint emlékeztető és intés kívánt lenni a múltból látszólag semmit sem tanuló jelen számára. S ez utóbbiak különösen figyelemre méltóvá teszik a regényt, mivel a felvetett problémák - mai színezettel - változatlanul időszerűek.A Gyeplő nélkült is a manapság már nehezen beszerezhető első kiadás alapján rendeztük sajtó alá.