Rögös út

Gergely Sándor első önéletrajzi jellegű regényében, a Rögös út-ban (1955) azt a bonyolult folyamatot ábrázolta, hogy amint egyik nyilatkozásában megfogalmazta miképpen lesz a nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is rokkant, vak fiatalember különböző hatások eredményeképp nemcsak fizikailag, de lelkileg is látóvá. A hadirokkant Takó Béninek, az író alteregójának valóban nagy utat kell megjárnia ahhoz, hogy a szónak mind a két értelmében látóvá váljék: világtalanul is teljesen elhagyottan kezdi újra az életét a húszas évek elejének nyomorgó és rettegő Pestjén, s az erős akaratú, becsületes fiatalember csak rendkívüli nehézségek árán találja meg helyét, feladatait az életben. Megpróbáltatásai, változatos kalandjai nyomán naturális elevenséggel, erős színekkel rajzolódik elénk az ellenforradalmi kor nyomasztó, fülledt embertenyészete s szinte dokumentatív teljességgel is, hiszen a hős útját követve, megismerjük a lumpenproletárok, a zavarosban halászók, az esettek társadalmát, de a felsőbb körök világába szintén alkalmunk nyílik bepillantani. Takó Béni rögös útja azonban csak keresztülvezet ezeken, a regény végén, amikorra visszanyeri látását, már eljutott a munkásmozgalomhoz s az irodalom szociális feladatainak vállalásához.