Kissinger és én

Amitől ellenállhatatlan Szindbád kétségkívül kalandor, léhűtő, csapodár figurája, attól szerethetőek Gantner Ádám írásai is: a pimaszul őszinte férfibájtól, a lezser attitűdtől, amibe éppúgy beleférnek a sármos gaztettek, mint az alkalmankénti fellángolások és a valódi érzelmek, az ábrándos nosztalgia és a türelmetlen unalom, a kötetlenség és a tökéletlenség vállrándításos vállalása, a fanyar önirónia és persze a szabadság igénye — minden értelemben véve. Ez egy valódi énregény, a fókuszban a narrátorral — valójában azonban mindvégig ott kísért mellette a másik főhős, ama bizonyos nagybetűs Nő, aki számtalan alakban (szeretett, vágyott, kipróbált, megunt formában, csajként, hölgyként, szeretőként, szerelemként, numeraként, barátként, vagy épp anyaként és nővérként), de mindvégig jelen van minden esszében.