Fodor András

A csend szólítása

szépirodalmi könyvkiadó  | 1969  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  381 oldal

Libri Antikvárium
Az immáron húszesztendős költői pálya gazdag terméséből válogatta mostani gyűjteményének verseit Fodor András. Egy jellegzetes, legkisebb elemeiben is karakteres líra születésének, kibontakozásának folyamata tárul föl a szervesen egymásra következő, egymásnak felelő művek során; az első vers városból "hazafelé" utazó diákjának szilaj öröme a záródarabban a szülőföldjére látogató férfi nehézveretű, súlyos vallomására rímel. E líra kivételes művészi egységét a mögötte kirajzolódó egyéniség, a szigorú belső következetességgel alakított-megőrzött magatartás hitelesíti. A költőben végig, első jelentkezésétől máig eleven a népből jöttek küldetéstudata, mindig hű maradt azokhoz a plebejus eszményekhez, amelyeknek jegyében pályája - oly sokakkal: egy egész, nagy tehetségű nemzedékkel közösen - indult. Pedig az elmúlt húsz év nemegyszer állította súlyos próbák, nehéz választások elé: az egyéniség töretlen ívű kibontakoztatása nem bizonyult könnyű feladatnak. Küzdelmek, keservek, gondok is jelzik ezt az életutat, ám a költőt kikezdhetetlen hite az emberben, a közösség megtartó erejében, a szerelem gyöngéd-féltő oltalmában mindig átsegítette a válságokon. Küzdelmes-szép harcokban formálódott tehát ez az érzékletes tárgyiasságot gondolati meditációval oly különösen, eredetien ötvöző líra, mely így, összességében szemléletes művészeti dokumentuma a személyiség önteremtési lehetőségeinek - ma, nálunk, Magyarországon.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:13 x 19 cm
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1969
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:381
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Árukód6176331 / 5175923

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat