Fekete Vince

Hosszúfény - Határon túli magyarok antológiája

magvető kft.  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  388 oldal

"Tartalmát és szerzőgárdáját tekintve is rendhagyó antológiát tart kezében a kedves Olvasó. Rendhagyó azért, mert a lírától a drámarészletig, a prózától a tanulmányokon át a gyermekirodalomig valamennyi műfaj képviselteti magát benne, ráadásul mindez olyan szerzők tollából, akik közül némelyik már komoly életművet tudhat maga mögött, míg mások alig első lépéseiket tették meg egy még ismeretlen ívű alkotói pályán. A rendhagyó jelleget erősíti az is, hogy alig képzelhető el olyan szerkesztési elv, amely egyazon kötetbe invitálná Láng Zsolt és Orbán Dénes János, Csehy Zoltán és Szerbhorváth György, Visky András és György Attila, Molnár Vilmos és Beszédes István műveit. Azonban bármily kevés esély is volt rá, a kiadó és a szerkesztő talált két olyan fogódzót, amely lehetővé és indokolttá tette, hogy az e kötetben szereplő műveket és szerzőiket éppen ebben, és nem más csillagzatban tárja az érdeklődő nagyközönség elé: az egyik az, hogy a szerzők mindannyian a magyar nyelvterület azon részének szülöttei és alkotói, amely kívül esik Magyarországnak a múlt század elején megvont határain, a másik, hogy 2004 és 2006 között mindannyian a magyar kulturális tárca irodalmi ösztöndíjasai voltak. Az viszont kétségtelen, hogy a magunk részéről örömmel tesszük le ezt a művet a kedves Olvasó asztalára, abban a meggyőződésben, hogy általa egy távolról sem teljes, de talán bizonyos mértékig reprezentatív válogatást kap a kezébe a határainkon túl napjaikban keletkező irodalomból, olyan (zömében) fiatal és (minden esetben) tehetséges szerzők munkáiból, akiket így együtt eddig még nem láthatott/olvashatott."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magvető kft.
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:388
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly430 gr
ISBN9789631426540
Árukód2150101 / 1032896

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál