Mindenki a maga útján

Az volt az első nap. Alice csodaországban. Valami fantasztikus volt. Mindaz, amit addig a könyvekben, filmekben láttam, most igazi valójában keringett körülöttem. Az igazi Párizs, a francia valóság: a butikok, az emberek, a madarak, a fák, a felhők az égen és még megannyi káprázat és csoda. Hello Franciaország, hello emberek, hát itt vagyok! Kedvem lett volna énekelni vagy táncolni, mint a régi amerikai musicalekben szteppelve, dalolva, hogy az élet szép. És azok a csodálatos szavak! Kapkodtam a fejem és mindent el akartam olvasni. Ami eddig csak a szótárfüzetemben élt két-centis franciaság kézen fogva magyar testvérével, most egyedül állt méteresre nőve körülöttem: BOULANGERIE, FLEUR, BRASSERIE, METRO, LAVACERIE, GARE DE LYON, RUE DE LA PAIX, és egyszerre úgy éreztem, jelentésük is méteresre nő bennem. Majd' szétrobbantam, a fülem zúgni kezdett, szédültem...