Derűben derékig - Erdélyi anekdoták

Két koma együtt indul ügyes-bajos dolga indézésére. Útjuk a temetőn vezet keresztül. Amikor a temetőbe érnek, megszólal az egyik:
- Hallja, koma, mit mondok?
- No, mit?
- Hát azt, hogy az idő eltelik. Kied meghal, ide eltemetik. Sírján fű nő, a tehén lelegeli, aztán kipakolja. S akkor azt fogják mondani: "Hej, kied hogy megváltozott!"
Lenyelte a koma a sértést, de elhatározta, hogy visszafizeti. Dolguk végeztével jönnek hazafelé ugyancsak a temetőn át. A temetőben megszólal:
- Hallja, koma, mit mondok én es?
- No, mit?
- Hát azt, hogy az idő eltelik. Kied es meghal, ide eltemetik. A sírján fű nő. A tehén lelegeli és aztán kipakolja. S akkor azt fogják mondani: "Hej, kied semmit sem változott!"

Lágy Jánost a gazdaasszonya elküldte karácsonykor tejért. A legény húsvétra jött vissza. Mikor az ajtón belépett, megbotlott és a tejet elöntötte. Felsóhajtott:
- Mindig mondtam, hogy a sietség sohasem vót jó!

Maga az élet nedve ez, melyben fölolvad a világ, emberivé válik, hogy kedélyünkre fogadhassuk. () Csak a rossz író humortalan. A rossz írás száraz-aszott, a kedély mozgékonysága nélkül. Humortalannak lenni annyi, mint emberietlennek lenni. Hiszen maga az ember is rendkívül furcsa lény s maga az élet is kicsiny és nagy egyszerre, vagyis humoros. (Kosztolányi Dezső)