Bonavia

"Az emberi test akvárium. Minden, ami bárhol bármikor létezett, mindörökre nyomot hagy benne. A víz elraktározza az információkat. Emlékezete van a víznek, mindent megjegyez, ami körülveszi: betonrengeteget, erdőt, autóutakat, barlangokat, zajos stadionokat, az árusok óbégatását a piacokon, utcazenészeket, gleccserek jeges nyugalmát.
()
Smink nélkül kell élni. Beteljesítve önnön könyvünket, amit a személyiség felépítése határoz meg. Nincs ez szilárdan körülírva, mint a sors vagy a jellem, csak képlékenyen, mint a víz. Az ilyen emberek úgy is mozognak, mint a víz. Átfolynak az életen. Könyveket hordoznak, amelyek sok-sok benyomást foglalnak magukban, könyveket, amelyek csak az övéik. És mint ahogy a víz mindenből felvesz valamennyit a szerkezetébe, ami mellett elhalad, és viszi tovább magával anélkül, hogy bármit veszni hagyna a felvettből, inkább gazdagítja és folyvást változtatja vele szerkezetét, ugyanígy ezek az emberek is magukba szívják az őket övező környezetet, és bármit tesznek is, bármi történjék velük, bármire törekednek, azt könyvük beteljesítésének szolgálatába állítják. Ők egy magasabb renddel vannak eljegyezve. Ők nem munkálnak ki semmilyen történetet. Ők maguk a történet.
* * * *
Budapesten kezdődik, visszakanyarodik Belgrádba (és Zemunba/Zimonyba), forgandó világunkban magyarázat után kutat a szerző, hogyan és miért ágazódik el Bécsbe és Bostonba, majd lel kezdeteire Rijekában/Fiuméban az érdekfeszítő mai történet a nemzetközi elismertségű szerb író könyvében, akinek itteni népszerűségét tanúsítja, hogy ez már a hetedik magyarul is olvasható műve alkotásai sorában. Apa és fiú néma vitája, béklyók és egérutak, szerelem és őrlődés a mesteri történetszövés fénytörésében."