Félbeszakadt napok krónikája

A bomba gyilkol, majd magához ölel.
1999 tavasza: magányos ember áll egy lerobbant minibusz mellett az újvidéki hídon. Kanadából jött, s most Belgrádba megy, haza s miközben közelednek a NATO-bombázók, ő a vizet nézi, és felidézi magában mindazt, amit emigránsként már szívesen elfelejtett volna.
Visszaemlékszik a kilencvenes évek elejére, amikor legjobb barátjával, a rockzenész Johnnyval együtt koncerteken és utcai performance-okon tiltakoztak a Milosević-rendszer őrültsége ellen. Felidézi, hogyan sodródott hazája a háborúba, miközben az embereknek kötelességük volt, hogy gyönyörtől mámorosan zengjék a rendszer dicsőségét. És emlékezik az apjára épp azért jött haza, hogy őt eltemesse , a nyugalmazott tábornokra, aki annak idején lelkesen állt ki a hazafias célokért, szívvel-lélekkel támogatta a katonai beavatkozást a szeparatista erőkkel szemben Boszniában és Horvátországban
Csupa gyötrelmes emlék, de mind közül a leggyötrelmesebb saját nagy bűnének emléke: ahogy a háború zűrzavarában elárulta legjobb barátját, s ellopta tőle a boldogságot a lányt, akit mindketten szerettek